2013. november 29., péntek

Viszlát Leeuwarden, hello Rotterdam

A tegnapi napot sikeresen zártuk egy búcsúbulival, ezért a mai reggel nem voltunk valami frissek. Viszont elmondhatjuk, hogy felejthetetlen buliban volt részünk Leeuwardenben. ;)

8:10-kor indultunk a buszállomásra, ahol kis kaland után fogtunk egy a Friese Poort-ba tartó buszt és eljutottunk a suliba. Természetesen a magyar zászlót most is felhúzták a tiszteletünkre.


Az iskolában előadtunk egy prezentációt az első hét programjairól, a gyakorlati helyekről, a magyar-holland különbségekről a holland tanároknak és diákoknak, akik közül néhányan jönni fognak Budapestre márciusban.

Ezután könnyes búcsút vettünk a tanároktól és az iskolától, majd visszamentünk a koliba pakolni. Dél után nemsokkal kész is lettünk.

Hatalmas csomagokkal indultunk az utolsó utunkra a buszállomás felé. A célunk Rotterdam volt, amit majdnem 3 óra vonatúttal értünk el.

A szállás egy megállóra van Rotterdam Centrumtól. A szállásunk nagyon-nagyon király! Az egész épület kockákból áll és minden kockában van egy kis lakás vagy szoba. Nagyon jól néz ki kívülről-belülről egyaránt.





Gyorsan lecuccoltunk, majd miután megcsodáltuk, hogy van saját fürdőnk és WC-nk a szobára és elférünk az emeletes ágy alsó részén is, elindultunk egy vacsira a csapattal.


Egy olasz éttermet választottunk, aminek a neve: Very Italian Pizza. Volt aki pizzát evett, volt aki carbonara tésztát és volt aki lasagne-t. Az étel nagyon finom volt és desszertnek még benyomtunk egy kis tiramisut, illetve fagyit, vagy egyéb finomságokat.


Tele pocakkal indultunk útnak szétnézni a központban. Végre láttunk metrót, hajléktalan embereknek pénzt gyűjtő embereket az utcán és estig nyitva tartó boltokat! Igazi városiak lévén, ezt a kelleténél nagyobb lelkesedéssel tapasztaltuk. :)



Az este hátralévő részét a következő képen látható tevékenységgel töltöttük:



Igen, kockultunk. :)

Ui.: Kitti voltam csak álnevet használok : D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.